Bevezető

Esős szeptemberi nap volt, amikor Louis Tomlinson új helyre költözött. Egyszerű könyvesbolti eladó volt, amikor kapott egy jobb állást, amiben írói képességeit is felhasználhatta. Egy saját könyves boltot nyitott, kétemeletes háza alaksorában, ahol volt egy külön szobája, ott elkezdhette új regényét, amihez ihletet a kis falu látványa, és hangulata adott. Louis kedves, és barátságos ember volt, de ezen a napon a kedvesség legapróbb szikrája sem akart felbukkani. Kedvtelenül pakolgatta a dobozokat a szállító kocsiba, minek a ponyvájáról úgy folyott a víz, mintha zuhanyrózsa lenne. Egykori kedvese fényképe kiesett az egyik dobozból, amin az Ő cuccai felirat állt. Az üveg eltörött, és sok kicsi szilánkként a gyűrött képpel együtt egy pocsolyában kötött ki. Louist egyszerűen nem érdekelte, átlépett rajta, és megadta a címet a sofőrnek, ő pedig a saját kocsijával előre ment, hogy előkészítse a házat.

Rég óta üresen állt, talán Louisra várt eddig. Röpke 3 órás autó út után, Louis végre megérkezett az üres házhoz, ami egy ilyen nyomott napon még magányosabbnak, és ridegebbnek tűnt. Észre se vette, hogy a bútorszállító megérkezett. A férfi megköszörülte a torkát, mire Louis ijedten megfordult. Nyugodt szívvel nyugtázta, hogy nem egy gyilkos állt a háta mögött. Becipelte a dobozokat a házba, és eltette az eladó táblát. Minden szekrényen, és asztalon ujjnyi por volt, az előző lakók nem nagyon takarítottak. Az első dolog, ami feltűnt Louisnak, hogy milyen nagy, és üres a ház.

  

A hálószobába és a nappaliba fél óra alatt berendezkedett, a többi dobozt pedig elrakta későbbre. A könyves bolt már fel volt újítva, nyitásra készen állt. Louis nem késlekedett, abban a percben megnyitotta a boltot, ahogy végzett a pakolással. Az első vendég meg is érkezett, egy idős hölgy volt az, akit Louis rég óta ismert, még Doncasterből. Elbeszélgettek, és a friss muffin illata kellemes hangulatot teremtett a kis könyvboltban.  Louis csak remélni tudta, hogy az új ház, és az új környezet boldog jövőt hoz neki, de ami történni fog, arra még gondolni se mert...